Támogatott tartalom

A kertészeti szezonális munkának is megvannak a maga előnyei

A tavasz és a nyár beköszöntével véget ért a jól megérdemelt pihenés a kertészek számára, akik már alig várták, hogy gumicsizmát és kesztyűt húzzanak, és ismét belevessék magukat a kertészkedés örömeibe.

Ebben az időszakban viszont olyan sok a feladat, hogy többek között egy kecskeméti kertészetben keresik a szezonális munkásokat. Ez pedig tökéletes lehetőséget jelent például a diákoknak arra, hogy egy kis plusz pénzt keressenek, és munkatapasztalathoz jussanak, amely mindenképp előnyt jelent számunkra, ha egyszer kikerülnek majd az oktatási rendszerből.

Még akkor is, ha csak a magok tisztításáról, a magkeverékek összeállításáról vagy az automatizált öntözőrendszer figyelemmel kíséréséről és karbantartásáról van szó.

Eközben ugyanis fejlődik az önértékelésük, új dolgokat sajátítanak el, és egy lépéssel közelebb kerülhetnek ahhoz, hogy felnőtté váljanak. Arról nem is beszélve, hogy ez nagyszerű lehetőség számukra a kapcsolatépítésre és a barátkozásra.

Az átmeneti időszakban lévőknek is ideális

A kertészeti szezonális munka azok számára is ideális megoldást jelent, akik éppen egy átmeneti időszakban vannak, de mindeközben szeretnék kiegészíteni a családi kasszát. Bármi is történik ugyanis az életünkben, a kiadások folyamatosan jönni fognak, amelyeket a fentebb is említett kertészet által kínált havi nettó 340 ezer forintból már elég jól ki lehet gazdálkodni.

Milyen további előnyöket kínál a kertészeti szezonális munka?

A kertészeti szezonális munka egyik legnagyobb előnye egyértelműen a rugalmasságában rejlik, vagyis nem kell végigjárni a szokásos procedúrát, és hosszú hónapokat várni a munkáltató válaszára, hanem a vele történő egyeztetés után akár már néhány napon belül lehetőség van munkába állni.

Ráadásul, mint ahogy azt már fentebb is említettük, akár még egy igazán kiemelkedő bérezésre is szert tehetünk. A szakképzettséget nem igénylő idénymunka esetén a minimálbér 85%-a, míg a szakképzettséget igénylő idénymunka esetén a garantált bérminimum 87%-a illeti meg a munkavállalót.

Persze nincsen kizárva az sem, hogy egy ennél nagyobb összegben egyezzünk meg a munkaadóval. Azt viszont ne feledjük, hogyha az meghaladja a minimálbért, akkor elesünk az szja mentességtől!

Milyen készségekre van szükség ahhoz, hogy elnyerjünk egy ilyen állást?

A munkaadók általában a munkabírást, a precizitást és az önálló munkavégzést várják el. De az sem utolsó szempont, ha ismerjük a munkavédelem alapvető szabályait, illetve a nagyfokú terhelhetőség, a felelősségtudat és a konfliktusmentesség is további bónuszokat jelent.

Reméljük, hogy ez a cikk segít majd az olvasóinknak eldönteni azt, hogy ez a fajta munka megfelel-e számukra, vagy sem. Abban az esetben pedig, ha arra jutnak, hogy igen, akkor az aktuális állásajánlatok felkutatásához érdemes a fentebb is említett internetes álláskereső oldalt használniuk.

Kép forrása: Pixabay.com

Hirdetés (X)

Friss cikkek innen:Támogatott tartalom

Comments are closed.