Ártalmatlannak tűnő növények, amik sérülést okozhatnak
A legtöbb kerti növény ártalmatlannak tűnik, ám egyes fajták komoly sérüléseket okozhatnak. Itt nem csak a szúrós rózsáról van szó, hanem az olyan irritációról is, amelyet mondjuk a kaukázusi medvetalp okoz. Cikkünkben bemutatjuk azokat a virágokat, amelyek gondot okozhatnak a kertben.
Kaukázusi medvetalp
Erről a növényről alig pár éve hallottunk először, pedig már jóval több ideje van jelen idehaza. Elterjedése egyre gyorsabb, Németországban például már legalább harminc éve küzdenek vele, ugyanis számos ember számára okoz komoly égési sérüléseket.
A 2-4 méter magasra is megnövő fajtának hatalmas levelei és virágai vannak, amelyek igazán vonzóvá teszik ezt a növényt. Az ernyősvirágúak közé sorolható zellerfélék családjába sorolható egyed nagy mértékben termel furokumarionokat, amely képes fényérzékennyé tenni a bőrt.
Ennek hatására két napon belül számos fájdalmas húlyagra tehetünk szert. Ezek a sebek ráadásul sok ideig gyógyulnak, nem könnyű megszabadulni tőlük. Elmondható róla, hogy tulajdonképpen az egész úgy ahogy van mérgezőnek számít, így érdemes körültekintőnek lenni a környezetében.
Csomorika
Bár ennek a virágos fajtának az érintése nem halálos, erős méreganyagot és cikutoxint tartalmaz, főként annak gyöktörzse. Tulajdonképpen csak fogyasztva veszélyes, azonban fontos, hogy semmi esetre sem próbálkozzunk meg rágcsálni a csomorikát.
Nadragulya
A mérsékelt övi faj az egyik legmérgezőbb növény, hiszen bogyója atropint és belladonin is tartalmaz. Manapság már Magyarországon is boldogan eléldegél, főleg a fák alatti területeken. Már 3-4 szem is szédülést és kettős látást okozhat egy gyermek számára. Vigyázzunk tehát, hogy mit is tépked le a gyermek a kertben vagy a mezőn.
Ricinus
Ki ne hallott volna már a ricinusról? A kedvelt dísznövény általában a kertekben él, azonban erősen mérgező ricin fehérjét tartalmaz, főként a magja. Olaját a gyógyszeriparban is úgy használják, hogy kivonják belőle a méreganyagot. Gyermekeknél már 1-2 szem is halálos lehet, felnőttek számára torok égést, hasmenést és hányást is okozhat.
Hogyan védekezzünk ellenük?
A legjobb, ha kertész munkaruhát prémium minőségben választunk, így elkerülhetjük a komolyabb problémákat. Nem árt továbbá a legtöbb tevékenységhez kesztyűt is húzni, hiszen ezáltal nem szúr minket meg egyetlen rózsa sem, ráadásul még a kezünk is tisztább maradhat.
Ami a lábat illeti, ne próbáljunk meg strandpapucsban kertészkedni. A legjobb egy biztonságos munkás cipő, de szóba jöhet egy bakancs vagy éppen minőségi gumicsizma is egyaránt.
Összegezve: Van pár rendkívül veszélyes növény, amelyeknél nem minden esetben csak akkor van probléma, ha elfogyasztjuk azt. Bár a ricinusnál és a csomorikánál csak a bogyó számít veszélyesnek, a medvetalp már az érintés során komoly égési sérüléseket okozhat.
Érdemes ellenük kertész munkaruhát prémium minőségen alkalmazni, amely megvédhet bennünket a kórházi látogatástól.
Kép forrása: Pixabay.com
Hirdetés (X)