Támogatott tartalom

Az első saját konyha berendezése – Kések és késtípusok, amelyekre szükséged lehet

Nincs is jobb érzés annál, mint amikor végre beköltözhetünk életünk első lakásába. Ez lehet a mi saját lakásunk vagy éppen a párunkkal, házastársunkkal együtt vett első, közös ház. Egy ilyen otthonban minden egyes helyiséget úgy kell megterveznünk, hogy jól érezzük magunkat abban. Különösen igaz ez a konyhára.

A legjobb berendezésekkel és eszközökkel gyorsan és egyszerűen kivitelezhető valamennyi feladat, ráadásul még örömünket is lelhetjük a munkában. A következő cikkben most kifejezetten a késtípusokra koncentrálunk. Tarts velünk!

Funkcionalitás a konyhában – De mi köze ehhez a késeknek?

Azt hiszem, egy kis túlzással kijelenthetjük, hogy a konyhában a késeknek van a legnagyobb szerepe. A Kések Ollók Webáruház szakácskés kínálatában számos produktum vár ránk, ám mielőtt eluralkodna rajtunk a vásárlási láz, érdemes megtudni, hogy milyen hibát követhetünk el a saját eszköztárunk összeállítása során.

Néhányan azt mondják, 2-3 kés is bőven elég, ha csak magunknak főzünk. Ez azonban nem teljesen így van. Attól, hogy nem szeretünk a konyhában tartózkodni, az még nem jelenti azt, hogy jó ötlet csupán 1-2 silány kést beszerezni.

Miért is? Azért, mert ezeket nem használhatjuk mindenre. Nem véletlenül vannak különféle késtípusok, amelyek közül mindegyik más-más helyzetben válhat a hasznunkra. Ha például minden egyes részfolyamat alatt ugyanazt a vágóeszközt vetjük be, az három dolgot eredményezhet; rontja a kés minőségét, rontja a végeredmény minőségét és balesetveszélyessé teheti a munkát.

Milyen kések kellenek egy konyhába?

Teljesen mindegy, hogy egy profi séf, egy hobbi szakács, egy háziasszony vagy egy szingli személy konyhájáról van szó, van egy aranyszabály, amit érdemes követni; minden késtípusból legyen legalább egy a konyhában!

A szakácskés tulajdonképpen egy olyan vágóeszköz, amely valamennyi feladat elvégzését megkönnyíti; szeletelhetünk, vághatunk vele húsokat, zöldségeket, gyümölcsöket, halakat, tehát mindenféle alapanyagot. Ennek a 20 cm-es változata a leggyakrabban forgatott kés.

Az aprítókés legfontosabb ismertetőjegye a félhold alakú penge, melynek köszönhetően a zöldségeket, sőt a leveleket is tetszőleges méretűre apríthatjuk.

Végül, a filézőkés a halak filézését, míg a kenyérvágó kés a pékáruk szeletelését teszi lehetővé.

Hogyan néz ki egy jó minőségű vágóeszköz?

A speciális kialakítás a leginkább árulkodó. Az időtálló, rozsdamentes acélpenge, a csúszásmentes, műanyag markolat és az ergonomikus szerkezet például minőségi munkát sejtet. Fontos az is, hogy a markolatot több ponton rögzítsék.

Napjainkban számos késfajta szerezhető be, válogathatunk olyan nagy márkanevek termékei közül, mint amilyen a Kai, az NN-Knives vagy a Dick. A lényeg, hogy ne elégedjünk meg a silány darabokkal, hiszen ezek hamar csalódást fognak okozni!

Kép forrása: Pixabay.com

Hirdetés (X)

Friss cikkek innen:Támogatott tartalom

Comments are closed.