Támogatott tartalom

Bútorválasztásnál se hagyd a színeket figyelmen kívül!

Rég elmúltak már azok az idők, amikor csak a barna, a fehér vagy a fekete különböző árnyalatai közül választhattál a város nagyjából egyetlen bútorboltjában.

Ma már milliónyi kis-, közép- és nagyvállalkozás kínálja a portékáit az otthonteremtőknek, és ezzel természetesen megnőtt a választható termékek skálája is, valamint nehezebbé vált minden döntés.

Mert amióta több színben is lehet bútorokat vásárolni, azóta bizony még jobban oda kell figyelni arra, hogy úgy válogass, hogy az összkép egységes legyen és harmóniát árasszon.

No, és persze nem árt odafigyelni arra sem, hogy egy-egy színválasztással mit üzensz a külvilág felé, milyen képet mutatsz magadról. Mai írásunkban ezt a témát járjuk kicsit körbe.

Beszédes színek

Ha megnézed a Prémium bútoráruház nappali bútorait, akkor látni fogod, hogy mind a komódok, mind a TV-állványok, a könyvespolcok, a dohányzóasztalok, a kanapék, a fotelek, a függőfotelek, a lábtartók és a puffok, valamint a zsúrkocsik is többféle színben és színárnyalatban megvásárolhatóak.

Ez egyben azt is jelenti, hogy szinte végtelen számú lehetőség vár rád azt illetően, hogy milyen stílusban szeretnéd berendezni az otthonod bármely helyiségét.

Akár a természetes skandináv, a romantikus vintage vagy a letisztult és modern minimalista stílus mellett teszed le a voksodat, biztosan találsz majd az adott lakberendezési irányzathoz passzoló színes bútordarabot.

Ugyanakkor nem csupán arra kell odafigyelni, hogy jól nézzen ki az összkép, hanem arra is, hogy a megfelelő színeket válasszuk.

Hangulatot is választasz, amikor egy-egy szín mellett döntesz!

Számtalan tanulmány látott már napvilágot arról, hogy egy-egy szín milyen jelentésbeli tartalmakat hordoz, ezért most hely hiányában a teljesség igénye nélkül, de megnézzük, melyik szín mit jelent.

Akár a feng shuit, akár a pszichológiát nézzük, a nézetek nagyjából egyezőek:

  • A természet színei, a földszínek nyugalmat, biztonságot és stabilitást jelentenek.
  • A piros, a narancssárga, a bíbor és a rózsaszín élénkít, felpezsdít, motivál és tettre késztet.
  • A fehér a tisztaságot, míg a zöld a nyugalmat és az egészséget jelképezi.

Ennek tükrében érdemes számba venni, hogy ahol pihenni szeretnél, oda ne válassz olyan színt, amely érzelmeket, indulatokat korbácsol.

A te otthonod, a te várad!

Bár minden lakberendezési tanfolyam szerves részét képezi a színtan, mégsem lehet azt kijelenteni, hogy csakis úgy lesz jó a színek kombinációja, ahogy a nagykönyvben meg van írva.

Annál is inkább, mert végső soron nem a lakberendező és nem a szomszéd vagy az unokatestvér fog ott élni, hanem te magad, így csak egy ember van, akire hallgatnod kell a vásárlást, válogatást illetően, és ez pedig nem más, mint te saját magad.

Ennek fényében pedig úgy választasz bútort, ahogy csak szeretnél a Prémium bútoráruház kínálatából!

Hirdetés (X)

Friss cikkek innen:Támogatott tartalom

Comments are closed.