Elindult az Élelmiszeripari Beszállító-fejlesztési Program

pénz

A beszállítók jelentkezését hétfőtől várják az élelmiszeripari vállalkozásokat támogató programra, amelyet tavaly decemberben hirdetett meg az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM).

A 35 milliárd forint keretösszegű program a hazai élelmiszeripari vállalkozások beszállító képességeinek fejlesztését, kiemelten a szükséges technológiaváltást és kapacitásbővítést támogatja. Továbbá elősegíti azt is, hogy a vállalkozások meg tudjanak felelni a vásárlók minőséggel kapcsolatos elvárásainak.

A hazai termékek választásával csökken a környezetterhelés, hiszen kevesebbet utaznak az áruk, javul az áruminőség, mivel a gyümölcsöket, zöldségeket nem kell éretlenül leszüretelni. Ezzel egészségesebb étel jut a magyar családok asztalára és hozzájárulnak a magyar munkahelyek megerősítéséhez is – tette hozzá az államtitkár.

A felhívás újdonsága a célzott beszállító-fejlesztésben áll: az élelmiszeripari vállalkozások egy kereskedelmi lánccal (vevővel) közös pályázatban a piacteremtés és az üzleti együttműködés szándékát egy együttműködési megállapodásban rögzítve jelentkezhetnek támogatási forrásért. Emellett a vállalkozások célzott fejlesztései egy általános konstrukcióban kaphatnak támogatást ahhoz, hogy a külpiacra léphessenek.

A beszállító mikro- és kisvállalkozások 50 és 500 millió forint közötti, a beszállító középvállalkozások és nagyvállalatok pedig 50 millió és 2 milliárd forint közötti vissza nem térítendő támogatási összegre pályázhatnak. A nagyvállalatok csak beszállítóként részesülhetnek támogatásban.

A projektek megvalósítási időtartama a mikro-, kis- és középvállalkozásoknál legfeljebb 12 hónap, kutatás-fejlesztési projekteknél 24 hónap, nagyvállalatok nagy beruházásainál pedig legfeljebb 24 hónap.

A beszállítók 2021. január 11. és február 28. között adhatják be jelentkezésüket, és szintén február 28-ig van lehetőségük regisztrálni a koordinátoroknak, azaz például a kiskereskedelmi láncoknak az elip.ifka.hu oldalon, ahol további információk is megtalálhatók a Élelmiszeripari Beszállító-fejlesztési Programról – olvasható az ITM közleményében.

Kép forrása: Pixabay.com

Forrás: MTI