Mezőgazdaság

Ezt kell tudni a sárgabarackról és ekkor tudod szedni

Ha megkérdezzük az embereket, akkor a legtöbben azt mondják, hogy a nyár a kedvenc évszakuk. A jó idő mellett rengeteg napsütést kapunk, amihez finom és édes gyümölcsök járnak.

Ha a népszerű termések toplistáját nézzük, akkor a sárgabarack biztosan rajta lesz, hála a különleges zamatos ízének, puha húsának és a sima héjának. Éppen ezért nézzünk meg pár érdekességet erről a nagyszerű gyümölcsről.

Szedd magad sárgabarack akciók országosan

A hmag.hu portál szedd magad sárgabarack akcióból összeszedett jónéhány helyszínt, amikre érdemes ellátogatnunk. Így Zala, Bács-Kiskun, de akár Tolna megyében is megtaláljuk a magunknak megfelelő termelőt.

  • A sárgabarackot többféleképpen nevezhetjük, melyek a következők: kajszi, kajszibarack, tengeribarack, majombarack. Ezek közül mindegyik ugyanazt jelenti.
  • A rózsafélék családjába tartozik, de rokona a mandulának, a szilvának és az őszibaracknak is.
  • Nem érdemes fagyasztani, mert ez tönkreteszi az érési folyamatot, a végeredmény pedig egy íztelen és éretlen gyümölcs lesz.
  • Ha éretlen barackot viszünk haza a boltból, akkor nincs más dolgunk, mint kitenni egy tálcára és várni néhány napot. Egyedül is beérik, de mindig szobahőmérsékleten.
  • A kajszibarack fái átlagosan 20-25 évig teremnek gyümölcsöt.
  • Legnagyobb előnye, hogy rengeteg A-vitamint tartalmaz, ami nagyon jól jön a szemünknek.
  • Azért javasolt a fogyasztása, mert nincs benne telített zsír vagy koleszterin.
  • Remekül tűri a szárazságot, ugyanakkor kedveli a levegős és meszes talajt. Ha savanykás földbe ültetjük, akkor nem fog fejlődni.
  • Sokan úgy tartják, hogy Kínából terjedt el, és éppen a Selyemúton keresztül jutott el az európai féltekére.
  • A barack magjából sajtolt olajat lehet előállítani, amit sokáig használtak a népi gyógyászatban, azon belül is a daganatos betegségek kezelésére. A kesernyés magja azonban ciánt tartalmaz, ezt nem szabad fogyasztani.
  • A barackot akár grillezni is lehet, amiből egy nagyon gyorsan elkészíthető és különleges nyári édesség válik.

Ahogy láttuk, ez a gyümölcs rengeteg titkot tartogat, ugyanakkor a fogyasztása szinte mindenki számára ajánlott, bár a babáknak csak 8 hónapos kor után adható. Mivel ez az egyik legkoraibb virágzású gyümölcsfa, figyelni kell a fagyokra, amik rengeteg kárt tehetnek benne.

Kép forrása: Freepik.com

Hirdetés (X)

Friss cikkek innen:Mezőgazdaság

Comments are closed.