Élelmiszer

FAO: hatéves csúcson a világpiaci élelmiszerárak novemberben

Hatodik hónapja tartó folyamatos emelkedés mellett novemberben hatéves csúcsra nőttek a világpiaci élelmiszerárak elsősorban a növényi olajok drágulására.

Az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) által számított novemberi árindex októberhez képest 3,9 százalékkal 105 pontra nőtt, tavaly novemberhez képest pedig 6,5 százalékkal emelkedett. A havi szintű növekedés 2012 júliusa óta a legnagyobb volt és a mutató 2014 decembere óta a legmagasabb szintre került. Az idén januárban az átfogó árindex alacsonyabb, 102,5 pont volt.

A FAO élelmiszerár-indexe kereskedelemmel súlyozott mutató, amely az öt legfontosabb élelmiszer-alapanyag – növényi olajok, szemestermények, húsfélék, tejtermékek és cukor – nemzetközi piaci árát veszi figyelembe. Novemberben a növényi olajok árindexe emelkedett a legjelentősebben, 14,5 százalékkal októberrel összevetve, amit elsősorban a pálmaolaj drágulása okozott.

A szemestermények árindexe havi szinten 2,5 százalékkal, éves összevetésben 19,9 százalékkal nőtt novemberben. A cukor árindexe októberhez képest 3,3 százalékkal emelkedett, a tejtermékeké pedig 0,9 százalékkal csaknem 18 havi csúcsra nőtt.

A húsfélék novemberi árindexe 0,9 százalékkal nőtt októberrel összevetve, de még így is 13,7 százalékkal elmaradt a tavaly novemberi szinttől.

Kép forrása: Pixabay.com

Forrás: MTI

Friss cikkek innen:Élelmiszer

Comments are closed.