Hibrid módszer teszi olcsóbbá az ingatlan-adásvételt
Mint számos más területen, az ingatlanértékesítésben is a digitalizáció vette át a főszerepet, amihez nagymértékben hozzájárult a koronavírus-járvány is. Magyarországon elsőként valósította meg a teljes ingatlanközvetítési folyamat digitalizálását egy magyar startup, a Livlia, amelynek rendszerében a rendelkezésre álló adatok alapján minden adminisztratív feladatot algoritmusok végeznek, így tanácsadóik maximálisan az ügyfeleikre tudják fordítani a figyelmüket.
A módszer megbízhatósága és hatékonysága – amellett, hogy kiküszöböli a gyakori hibákat, melyek az ingatlanközvetítői szakma negatív megítéléséhez vezettek – lehetővé teszi azt is, hogy a nagy hálózatoknál elérhető díjak töredékéért kínálhassanak ingatlanközvetítői szolgáltatást.
„A technológia fejlesztésén több éve dolgozunk, azonban a pandémia megjelenése sürgetővé tette az azonnali megvalósítást. A vállalkozásunkkal 2020 nyarán startoltunk, és az azóta eltelt idő minket igazolt, a hibrid ingatlanközvetítés az USA és az Egyesült Királyság után Magyarországon is útjára indult” – meséli Ercsey-Orbán Péter, a Livlia ügyvezető igazgatója.
Több idő jut az ügyfélre
Hazánkban számos ingatlaniroda működik, az ingatlanértékesítés területén közel húszezren dolgoznak. Míg tőlünk nyugatabbra az emberek túlnyomó többsége számára természetes, hogy erre szakosodott irodán keresztül értékesíti az ingatlanát, a mi régiónkban még sokan saját maguk próbálják menedzselni az eladás teljes folyamatát.
Ennek az egyik oka a negatív tapasztalatokon alapuló bizalmatlanság, a másik pedig a magas szolgáltatási díj, amit az ingatlanközvetítők elkérnek.
„A hirdetések megírása, értékelése, valamint kezelése rendkívül időigényes, amelyek mellett az ingatlanértékesítő kevesebb figyelmet tud szentelni az ügyfele számára.
Az automatizált folyamatainknak köszönhetően mi megtehetjük, hogy teljes mértékben az ügyfelet helyezzük a fókuszba, hiszen az eladók felkutatását, a hirdetések kreditelését és az időpont-egyeztetéseket nem tanácsadóink végzik, ezek mind automatizált folyamatként működnek.
Így kollégáink hatékonyabban tudnak a megfelelő hirdetésre, nyomon követésre és a piaci viszonyok naprakész ismeretére koncentrálni. A módszer hatékonysága által az értékesítési idő lényegesen lerövidül, ami lehetővé teszi, hogy az átlagos 4-5%-os szolgáltatási díj helyett csupán 1-1,5%-ot kérjünk” – avatott be Péter.
Speciális algoritmusok kezelik az adatokat
Az adatok mennyisége és minősége rendkívül fontos az ingatlanértékesítés során, minél több áll belőlük rendelkezésre, annál jobb. Az adatok kezelése manuálisan – azaz egy hús-vér ember által – azonban rengeteg befektetett időt és energiát igényel.
A hibrid rendszer egyik legerősebb pillérei azok a speciális algoritmusok, amelyek a felvitt adatok alapján segítenek az érdeklődőknek, hogy minél könnyebben és gyorsabban megtalálják az igényeiknek, vágyaiknak és pénztárcájuknak leginkább megfelelő ingatlant.
Az értékesítés hatékonyságának növelését támogatja a Livlia ingyenesen elérhető digitális ártérképe is, amely abban nyújt segítséget, hogy a környezetünkben lévő, a miénkhez hasonló ingatlanok áráról tájékozódjunk.
Emellett a Livlia rendelkezik egy egyszerűsített online értékbecslő szolgáltatással is, amely az ingatlan alapvető információi és az aktuális kínálati piac adatai alapján segít meghatározni, hogy az általunk megjelölt irányár mennyire reális.
„Az automatizált rendszer a teljes értékesítési folyamatot végigkíséri, az ingatlan iránt érdeklődőket előszűri, ami biztosítja, hogy csakis potenciális vásárlóval kelljen az eladó ügyfélnek foglalkoznia. Így az eladók elkerülhetik, hogy hobbi háznézők rabolják az idejüket.
A rendszer minden piaci változás esetén jelez, így a hirdetés folyamatosan naprakész tud lenni. Tanácsadóink számos területen állnak az ügyfelek rendelkezésére, és bár a személyes kontaktus minimálisra csökkent, online és telefonon elérhetőek az ügyfelek számára” – ismertette Péter.
Nyugatról keletre változik az ingatlanértékesítés technikája
A hibrid értékesítési modell egyre szélesebb körben terjed Európában, a Livlia a magyar után a román és a lengyel piacot tervezi meghódítani.
„A Livliát a kezdetektől fogva az elfogadás, az értékteremtés, az újdonságokra és a technológiai innovációkra való nyitottság jellemezte, amelynek köszönhetően bízunk benne, hogy nem csak az ügyfeleink számára nyújtunk az igényeiknek megfelelő szolgáltatást, de egyben úttörők és ösztönzők is leszünk valamennyi ingatlanpiaci szereplő számára” – zárta gondolatait a Livlia ügyvezető igazgatója.
Kép forrása: Pexels.com