Mozaik

Így védd meg a háziállataid a mérgezéstől

Ha szeretnénk megszabadulni egy kártevőtől, az első ötlet általában valamilyen vegyszeres irtás, vagy méreg. Ezzel csak az a baj, hogy a legtöbb méreg ugyanolyan veszélyt jelent házi kedvenceinkre is.

Amennyiben módunkban áll, kerüljük az irtószerek használatát, ugyanis gyakori eset, hogy például a kihelyezett patkányméreg a kutyánk gyomrában köt ki. A vegyszerek mellett gyakori eset még a növényi mérgezés, bár az ritkán halálos kimenetelű.

Mindazonáltal, ha az állaton mérgezés jelei mutatkoznak, fajtától függetlenül, azonnal cselekedni kell! Ha időben lépünk, azzal megmenthetjük házi kedvencünk életét.

A mérgek típusai és tünetei

Először is, vessünk egy pillantást a különféle mérgek típusaira és hatásaira. Ha megismerkedünk velük, könnyebb elkerülni őket, ezzel csökkentve a mérgezés kockázatát.

Patkányméreg

Talán ezzel találkozunk a legtöbbször. Mindenki kétségbeesetten igyekszik megszabadulni a rágcsálóktól, miközben a háziállatokat is veszélybe sodorjuk. A patkányméreg egy kumarin tartalmú szer, amely, ha a szervezetbe jut, belső vérzést és vérzékenységet okoz. Ennek az az oka, hogy a kumarin gátolja a májban a véralvadási faktorok képzését.

A patkányméreg lassan szívódik fel, a tünetek csak 2-3 nappal az elfogyasztás után jelentkeznek. A patkányok ugyanis nagyon óvatos állatok, ha új táplálékról van szó. Először néhány önkéntes megkóstolja, és csak miután meggyőződtek róla, hogy ehető, utána veti rá magát a csapat többi tagja. Ezért kell a patkányméregnek később hatnia, hogy ne csak az az egy-két önkéntes essen áldozatul.

Ha a kutya patkánymérget evett, a következő tünetei lehetnek: halvány nyálkahártya, vérzés a szájból, orrból vagy végbél felől, véres ürülék, vizelet, véraláfutások a testen, nehezített légzés, apró, vérző sebek, bágyadtság, gyengeség, alacsony testhőmérséklet.

Rovarirtó szerek

A mezőgazdaságban gyakran alkalmazott rovarirtó szerek foszforsavat tartalmaznak, ami szájon át, vagy belélegezve jutnak az állatok szervezetébe. Elsősorban idegrendszeri tünetei vannak, de jellemző még a légszomj, nyálfolyás, izgatottság, izomgörcsök, hányás és hasmenés.

Csigaméreg

A veteményes védelmében gyakran helyeznek ki csigamérget, ami szintén rendkívül veszélyes a háziállatokra nézve. Ha bekerül a kutya szervezetébe, nyáladzást, hasi fájdalmakat és légzési nehézségeket vált ki. A csigaméregből sajnos már 1-2 gramm elfogyasztása is halálos kimenetelű lehet.

Fagyálló

A fagyállót édes íze miatt szívesen fogyasztják az állatok. A szervezetbe jutva a méreg gyorsan felszívódik, és kristályokat képez a vérben található kalciummal. Ezzel visszafordíthatatlanul károsítja a vesét. A fagyálló mérgezés során hányás, nyáladzás, tántorgás és gyengeség is felléphet. Sajnos néhány gramm is az állat halálát okozza.

Egyéb mérgezések

Nem feltétlenül kell konkrét méreg a mérgezéshez. Ha elővigyázatlanok vagyunk, és emberi gyógyszerrel kezeljük a háziállatainkat, a fentiekhez hasonló eredményt kapunk. Ügyelnünk kell arra is, hogy milyen étel kerül a kutya szájába. A szőlő, mazsola, fokhagyma és hagyma mind károsak az állat szervezetére. Ide tartozik még a csoki is. Minél magasabb kakaótartalmú csokit kap a kutya, annál nagyobb eséllyel okoz agyvérzést.

A növények mérgező hatása

Érdemes körülnézni a kertünkben, mert bizonyos növényeknek szintén mérgező hatása van, ha bejut a kutya szervezetébe. Alapvetően igaz az állítás, hogy az állat tudja, mi mérgező, és mi nem az. Ha azonban új növénnyel találkozik, meg fogja kóstolni.

Azok a növények, amelyek nem ehetők, általában gyomor problémákat okoznak, ezzel ösztönözve az állatot arra, hogy máskor ne egyen belőle. Ilyen növénynek számít a nárcisz, a tulipán, és a leander.

Borostyán és aranyeső fogyasztása után gyakori tünet a hányás és hasmenés. Jóval veszélyesebb a liliom és a ricinus, amelyek akár meg is ölhetik a kedvencünket.

Minden adag halálos?

Mint láthattuk, bizonyos anyagok (pl. csigaméreg, vagy fagyálló) rendkívül erősek, és egy kisebb adag is könnyen végez az állattal. Más esetekben nagyban függ az elfogyasztott mennyiségtől, de az állat aktuális helyzete is befolyásoló tényező. Sokat számít az állat mérete, kora, egészségügyi állapota, de még a fajtája is. A hímek kevésbé érzékenyek a mérgezésre, míg a vemhes nőstények fokozottan reagálnak.

Ebben a kérdésben az idő is döntő szerepet játszik. Amint észleltük, hogy mérget evett a kutyánk, azonnal forduljunk állatorvoshoz. Minél hamarabb látják el a házi kedvencünket, annál nagyobb a túlélési esélye. A méreg mennyiségét illetően egyébként azt mondják az állatorvosok, hogy az egyszeri nagyobb adag könnyebben gyógyítható, mint a sok kisebb adag.

Teendők, ha a háziállat mérget evett

Ha a fent említett tüneteket észleljük a kutyán, sürgősen hívjuk az állatorvost. Ne próbáljunk meg egyedül segíteni a szerencsétlen állaton, kerüljük az olyan téves megoldásokat, mint a tej. Egyedül az állatorvos tud segíteni.

Az állatorvos egy gyors vizsgálat után nagy valószínűséggel a hánytatás mellett fog dönteni. Ez persze csak akkor lehetséges, ha a méreg éppen hogy bekerült a szervezetbe, és még nem szívódott fel. A hánytatásnak háromféle módja van: itathatunk sós vizet, vagy gyenge hyperol oldatot.

A harmadik módja a speciális orvosi injekcióval történő hánytatás. A hánytatást a toxinmegkötés követi. Ilyenkor a kutya K1 vitamint kap, ami serkenti a véralvadási faktorok képződését. Ezt követi a vérvétel, amiből az állatorvos megállapítja, hogy mekkora a baj.

Ha későn vettük észre a mérgezés tüneteit, a hánytatás már nem segít. Ilyenkor a kezelés már csak a toxinmegkötésből és a K1 vitamin adagolásból áll. Elsőre mindig egy nagyobb adaggal kap, amit utána hetekig kisebb porciókban kell majd pótolni. Ha a kutyus súlyos vérszegénységben szenved, elengedhetetlen a vérátömlesztés.

Mérgezés kezelése otthon

Az orvosi kezelést követően fontos betartani az előírásokat. A K1 vitamint 5-8 héten keresztül adagoljuk a kutyusnak, időnként pedig vérvételre és kontrollra kell vinni. Az sem árt, ha az első pár napban pihentetjük, és csak utána kezdünk el óvatosan mozogni vele, mivel ilyenkor még viszonylag vérzékeny. Ráadásként adhatunk még kutyáknak szánt májvédőt, és egyéb multivitaminokat is.

Hogyan kerüljük el a mérgezést?

Erre a legegyszerűbb és legkonkrétabb válasz, hogy ne tartsunk mérget otthon. Ha valamilyen kártevőtől szeretnénk megszabadulni, próbáljunk ki más megoldásokat. Számtalan környezetbarát módon védekezhetünk ellenük. Ha azonban mérget helyezünk ki, azzal a kutyánk életét is veszélyeztetjük.

Annyival csökkenthetjük a mérgezés kockázatát, hogy megtanítjuk neki, hogy csak a saját tálkájából egyen. Ez viszont még mindig csak fél megoldás, mivel a patkányméreg például akkor is hat, ha a kutya egy mérgezett patkányt eszik meg. Akárhogy is, a legbiztonságosabb megelőzés, ha kerüljük az irtószerek használatát, a vegyszereket pedig gondosan elzárva tartjuk. Ez a mérgező virágokra is igaz.

Természetesen nem mindig rajtunk múlik, hogy sikerül-e megóvni kis kedvenceinket. Ha van szomszédunk, őt is megkérhetjük, hogy fokozottan figyeljen, ha vegyszert használ. De ha minden óvintézkedés ellenére mégis baj történik, azonnal hívjuk az állatorvost, aki segít!

Kép forrása: Canva.com

Hirdetés (X)

Friss cikkek innen:Mozaik

Comments are closed.