Így védekezzünk a gyapjastetű ellen!
A gyapjastetű Kelet-Ázsiából került Európába még a 60-as években, és a kerti növényektől a szobanövényekig szinte bármilyen növényt megtámadhat.
Főleg a leveleket, illetve a zsenge hajtásokat károsítják oly módon, hogy a növényi nedveket szívogatják, melynek hatására a növény legyengül, lehullathatja a levelét, de akár el is pusztulhat.
A gyapjastetű teste fehér, melyet egy lisztszerű viaszréteg fed. A nőstények 3-4 mm-es mérettől akár 8 mm-esre is megnőhetnek.
Évente egy gyapjastetű nemzedék fejlődik ki. A nőstény egyedek csak peterakásig élnek, utána elpusztulnak. A petékből június-július környékén fejlődnek ki a lárvák, melyek kb. 1 mm nagyságúak, zöldes-barnás színűek.
Védekezés a gyapjastetű ellen
Ha gyapjastetűt vélünk felfedezni a növényeinken, a védekezést célszerű minél hamarabb megkezdeni. Amennyiben szobanövényről van szó, a legelső dolog, amit meg kell tennünk, az a fertőzött növény elkülönítése. Így megakadályozzuk, hogy a többi növényünk is kárt szenvedjen.
Először érdemes valamilyen házi praktikával próbálkozni a vegyszeres beavatkozás helyett. Ebben az esetben tehetünk egy próbát mosogatószeres vagy folyékony szappanos-alkoholos vizes lemosással vagy permetezéssel.
Amennyiben ez a megoldás nem válik be, még mindig próbálkozhatunk az izopropil-alkoholos lemosással, melyet egy vattapamacs segítségével tehetünk meg. Az izopropil-alkohol hatására a gyapjas tetvek elpusztulnak.
Ha ez a módszer sem válik be, akkor marad a vegyszeres kezelés, vagyis a rovarölő szer használata. Nyáron a lárvák gyérítése céljából permetezhetünk a kertben, nyugalmi időszakban pedig az olajos lemosó permetezés lehet hatékony megoldás. Ha kisebb kertünk van, akkor a szobanövényeknél használt mórszerekkel is próbálkozhatunk.
Kép forrása: Flickr / Szerző: Katja Schulz / Licence: CC BY 2.0