Így védekezzünk a levéltetvek ellen!
A levéltetvek hazánkban meglehetősen gyakoriak, a kertben, de akár a szobanövényeinken is találkozhatunk ezekkel a kártékony, néhány milliméteres rovarokkal. Szárnyas és szárnyatlan nemzedékük egyaránt gyakori.
A szabadban jellemzően tavasszal, a zöld hajtások kifejlődése után kezdenek károsítani, lakásban a száraz levegő kedvez megjelenésüknek. A levéltetű fajok lehetnek sárga, zöld vagy fekete színűek, akadnak, melyek növény specifikusak, vagyis csak adott növényfaj egyedeit támadják meg, ám akadnak olyanok is, amelyek nem válogatnak a táplálék tekintetében.
Elsősorban a növények leveleit támadják meg, innen szívogatják a növényi nedveket, de a hajtások zsenge, csúcsi részeit is előszeretettel lepik el. A levelek a szívogatás hatására összesodródnak, elszíneződnek és ragacsosak lesznek.
A levéltetvek gyakran élnek együtt a hangyákkal, szimbiózis van a két rovar között. A levéltetvek mézharmatot választanak ki, amit a hangyák előszeretettel fogyasztanak, a hangyák pedig a levéltetvek potrohának masszírozásával serkentik ezt a folyamatot.
Ennek eredményeképpen a tetvek még jobban szívogatják a levelek nedveit, így még nagyobb kárt képesek okozni. A levéltetvek a növényekre veszélyes vírusokat terjesztenek, a hangyák gyakran egyik növényről a másikra viszik át őket, így közvetve a vírusok terjedésért a hangyák is felelősek.
Védekezés a levéltetű ellen
A levéltetveket általában könnyű felismerni, egyrészt a növényeken látható kártétel alapján, másrészt az is árulkodó lehet, ha sok hangya jelenik meg a növényeinken. Kitehetünk színcsapdákat is a levéltetvek könnyebb azonosítása érdekében, mivel ezeket a rovarokat vonzza a sárga szín.
Ha szobanövényről van szó, akkor egyrészt a ragacsos, sárga levelek jelezhetik nekünk, hogy levéltetvekkel van dolgunk, másrészt a növény tartási körülményeiből is következtethetünk a levéltetvek jelenlétére. A levéltetvek általában alacsony páratartalmú valamint huzatos helyeken támadják meg a szobanövényeket.
Megelőzésként biztosítsunk a szobanövény számára kellemesen párás, nem huzatos helyet, helyezzük át ide és kezdjük meg a kártevő eltávolítását. A növény átköltöztetésén kívül a szappanos vizes lemosás is segíthet, de végső esetben rovarölő szert is bevethetünk.
Ha a kertben még nem akkora a kártétel, és csak egy-egy hajtás végén látunk levéltetveket, akkor elég lehet, ha eltávolítjuk a fertőzött növényi részeket. Súlyosabb esetben permetezhetünk is, amit már a tetvek megjelenésekor célszerű elvégezni.
A szakboltokban találhatunk biológiai szereket, mint például a Bio-sect, ami nem károsítja a növényeket, a melegvérű állatokat, vagy akár az embereket, de választhatunk hagyományos rovarölő szert is, mint például a Mospilan. A tetvek hajlamosak elbújni, így figyeljünk rá, hogy a permetszerből a levelek fonákjára is jusson.
Kép forrása: Pixabay.com