Tudástár

Így védekezzünk a lisztharmat ellen!

A lisztharmat talán a legelterjedtebb gombabetegség hazánkban, de az egyik legkönnyebben felismerhető is. Rengetegféle dísznövényt, zöldség és gyümölcsfélét károsíthat, így ha felüti a fejét, mindenképp védekeznünk kell ellene. Lisztharmat gombából sokféle van, a megjelenésük azonban szinte megegyező.

Az egyes gazdanövényekre különböző lisztharmat gomba jellemző, melyek más növényfajra nem veszélyesek, ugyanakkor a kialakulásokhoz ugyanolyan környezetre van szükség: túlságosan dús növényzetre, gyenge légmozgásra, magas páratartalomra, illetve nagy nedvességre.

A lisztharmat gomba jellemzően hidegtűrő, így áttelel, akár a növényi hulladékban is. Tavasszal a szél, a víz és rovarok segítségével jutnak el a spórák a gazdanövényekre.

A lisztharmatot könnyű felismerni a levelek felületét borító fehér vagy szürke porszerű rétegről, ám ez a gombfaj, nemcsak a leveleket, hanem a szárakat, virágokat, rügyeket, a levelek fonákját és a gyümölcsöt is károsítja. Bár a lisztharmatra nem jellemző, hogy a növényt teljesen elpusztítsa, de jelentősen legyengíti, főleg többszörös vagy súlyos fertőzés esetén.

A lisztharmattal fertőzött leveleket a betegség gátolja a fotoszintézisben, ami a levelek lehullását is eredményezheti. A gyümölcsök és zöldségek esetén az ízt komolyan befolyásolja, a fertőzött növények zamata sokkal gyengébb lesz.

A lisztharmat elleni védekezés

A lisztharmat ellen a megelőzés fontos lépés. Ezt úgy tehetjük meg, hogy egyrészt elve olyan növényfajtákat választunk, melyek egészségesek és ellenállóak a lisztharmattal szemben, másrészt a nem ellenálló fajtákat semmiképp sem ültetjük árnyékos helyre.

Amennyiben már megfertőződtek a növényeink, az első lépés a fertőzött növényi részek eltávolítása legyen, illetve egy alapos ritkítással elősegíthetjük a légmozgást, így kedvezőtlenebb körülményeket teremtünk, a lisztharmat számára.

A lisztharmat jellemzően a fiatal, erős növényeket támadja meg. Műtrágyát semmi esetre se használunk addig, amíg a lisztharmatfertőzést nem orvosoltuk. Mivel lisztharmat számára a párás, nedves környezet az ideális, érdemes kerülni a túlöntözést is.

Ha a megelőző kezelés és a ritkítás nem válik be, vagy egy nagyon kiterjedt fertőzésről van szó, használhatunk felszívódó gombaölő készítményeket is, melyeket permetezve juttathatunk a növényre.

Kép forrása: Flickr / Szerző: Jeff Kubina / Licence: CC BY-SA 2.0

Profigazda.hu - Gazdabolt

Hirdetés

Profigazda.hu - Gazdabolt

Hirdetés

Friss cikkek innen:Tudástár

Comments are closed.

Kedves Látogató! Tájékoztatunk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk.