Tudástár

Kerti tavak kora őszi gondozása

A kerti tó manapság már nem luxus, a bátrabb kertbarátok akár sajátkezűleg is készíthetnek egy ilyen látványos, vizes attrakciót a kertbe. Természetesen a kerti tó elkészítését mindig jobb szakemberre bízni, azonban a fenntartása, gondozása már a háziak feladata.

Nem is kis feladat ez, mert ahogy a mondás tartja, egy kerti tó valójában egy kert a kertben. Ez azt jelenti, hogy a tó önmagában képes annyi feladatot adni, mint egy kisebb kert, hiszen egy bonyolult, sok összetevőből álló miniatűr ökoszisztémáról van szó.

A kerti tavak őszi ápolása kiemelten fontos, hiszen ez az időszak pont az intenzív nyári igénybevétel és a nyugalmi időszakot jelentő tél között helyezkedik el. A fenntartási problémákkal főleg a kezdő tótulajdonosok találkoznak ilyenkor, elsősorban nekik szólnak a következő tanácsok!

A kerti tó feltöltése

A nyári forróságban – főleg az idei erősen aszályos évszakban – a legégetőbb probléma a vízmennyiség csökkenése. Gyakran ez a kieső mennyiség nem kerül pótlásra időben, hiszen lehet, hogy a háziak nyaralnak, de például ebben az évben számos településen hoztak rendeletet a medencék töltési tilalmáról, ez pedig a hobbitavakra is vonatkozott.

Az alacsony vízszint nem csak esztétikai, sokkal inkább fenntartási probléma. Amennyiben még nincs, érdemes egy vízszintmérőt elhelyezni a tóban (ez egy felskálázott pálca vagy rúd is lehet), ha pedig a kritikus érték alá csökkent a szint, egyszerűen fel kell tölteni a tavat, például a kerti csapból, tömlővel.

Ezt szeptemberben is meg lehet, sőt meg is kell tenni! Nagyobb méretű tavak esetében már szükséges lehet az automata utántöltő berendezés telepítése, mely önműködően üzembe lép, ha a vízszint erősen lecsökken.

Tisztítás

A kerti tavak őszi gondozásának egyik lényeges eleme a bekerülő szennyeződések folyamatos eltávolítása. Ezek általában ártalmatlannak tűnő szervesanyagok, például szélfútta levelek, a fűnyíráskor a tóba került nyesedék, és a vízfelszínre kerülő egyéb lebegő növényi részek.

Szeptemberben a levélhullás megindulásakor biztosan előfordul ilyen, a falevelek pedig pár nap után a tó aljára süllyednek, ezért érdemes merítőhálóval naponta kihalászni őket.

Intenzív levélhulláskor, vagy ha a tó közvetlen közelében lombhullató fa áll, érdemes lehet a tó fölé könnyű műanyaghálót kifeszíteni, így sok munkától kímélhetjük meg magunkat. Ugyancsak jó megoldás a háló kihelyezése hosszabb nyaralás esetén, ezt a trükköt érdemes bevetni majd a jövő nyáron.

Algásodás megelőzése

A tavak ápolásának következő fontos feladata az optimális vízminőség megóvása. A legjellemzőbb probléma az algásodás, ami általában a nem megfelelő (lúgos) kémhatás, a magas oxigéntartalom, és a túlzott szervesanyag tartalom együttállásakor indul be.

Az algásodás következtében az egyéb tavi élőlények kiszorulnak, a víz zavaros, zöldes színezetű, kellemetlen szagú lesz. A megoldás a kémhatás rendszeres mérése és szükség esetén korrigálása, valamint a szervesanyag tartalom csökkentése.

Utóbbit a már említett módon a tóba kerülő növényi hulladék gyors kiemelésével lehet elérni, a másik lényegi tennivaló pedig a halak túletetésének elkerülése, a fel nem használt állateledel ugyanis nagyban segíti az algásodást.

A tó halait ne csak táppal etessük, igyekezzünk működő ökoszisztémát létrehozni, hogy a tó önfenntartó legyen! Telepítsünk vízinövényeket, szaporítsunk el a tóban a halaknak eleségül szolgáló vízi rovarokat, szorítsuk minél lejjebb a szükséges haltáp mennyiségét!

Gépek karbantartása

A vízminőség fenntartásában nagy segítséget jelent a víz áramoltatása is, ami már egy egyszerűbb vízforgató berendezéssel is megoldható. A nagyobb tavak esetében szükségszerű tartozékok a különböző gépi berendezések, mint például a vízforgattyú, a szivattyú, és a különböző szűrők.

Ezek a gépek rendszeres karbantartást igényelnek, amit ne mulasszunk el, különben később nagyobb kiadás várhat ránk a cseréjükkel. A téli pihenőidőszak előtt épp aktuális lehetnek ezek a karbantartási munkálatok. A mechanikus részek mellett a szűrőbetétek állapotát folyamatosan is ellenőrizzük!

Kép forrása: Freepik.com

Friss cikkek innen:Tudástár

Comments are closed.