Mezőgazdaság

Kihirdették a tartósan vízhiányos időszakot

Az Agrárminisztérium, valamint a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) kezdeményezte a Belügyminisztériumnál a tartósan vízhiányos időszak kihirdetését. Az erről szóló közlemény a Magyar Közlöny június 30-i Hivatalos Értesítő című mellékletében meg is jelent – közölte Nagy István tárcavezető, az Agrárminisztérium csütörtöki közleménye szerint.

Az agrárminiszter hangsúlyozta, hogy a tartósan vízhiányos időszak alatt a vízhasználóknak nem kell vízkészletjárulékot fizetni az öntözési, halgazdálkodási és rizstermelési vízhasználat vízmennyisége után és a gazdálkodók élhetnek a rendkívüli öntözési vízhasználat lehetőségével is – áll a közleményben.

Nagy István emlékeztetett: a vízgazdálkodásról szóló törvény alapján, a tartósan vízhiányos időszak várható kezdetét és végét – a hidrometeorológiai előrejelzések figyelembevételével – a belügyminiszter, mint a vízgazdálkodásért felelős miniszter – állapítja meg. Ennek megítéléséhez az Agrárminisztérium hivatalos állásfoglalást kért az Országos Meteorológiai Szolgálattól.

Az agrártárca a beérkező adatok alapján tett javaslatot a Belügyminisztériumnak a tartósan vízhiányos időszak kihirdetésére, amely a mai naptól hatályos – írták.

Kép forrása: Pixabay.com

Forrás: MTI

Friss cikkek innen:Mezőgazdaság

Comments are closed.