Támogatott tartalom

Mitől lesz tartós és időtálló a kerti faházunk?

Bármilyen célból is építünk kerti faházat a kertbe, mindenképp fontos, hogy olyat válasszunk, ami évek múltán is éke lehet a kertünknek amellett, hogy maximálisan ellátja a feladatát. Ez a feladat természetesen sokféle lehet.

Kerti faházat építenek már horgásztavak partjára, hogy biztos menedéket, akár alvási lehetőséget nyújtson a horgászok számára a tárolás mellett, de kialakíthatunk műhelyt, szerszámtárolót, de a kerti gépek számára is jó hely lehet. Mindegy, hogy fűnyírót, kerékpárt vagy szerszámokat tárolunk benne, fontos, hogy évekig jó állapotban maradjon.

Az azonban érdekes kérdés, hogy mit kell ahhoz tennünk, hogy a kerti faház épségét a lehető legtovább megőrizhessük. Az első lépés természetesen az, hogy minőségi kerti faházat vásároljunk, mert csak minőségi anyagból készült kertiház fog sokáig állni az udvarunkban.

Emellett természetesen arra is szükség van, hogy az építéstől, a felületkezelésen át, az éves karbantartásig minden a lehető legnagyobb odafigyeléssel történjen. De lássuk is, mi is kell pontosan ahhoz, hogy a faház évekig kiállja a megpróbáltatásokat.

Minden az alapoknál kezdődik!

Ahhoz, hogy a faház biztos lábakon álljon, jó minőségű alapra lesz szükség. Egyes faházak esetében ezt nem kötik ki, máskor pontos utasításokat kapunk arra vonatkozóan, hogy mekkora alapra is van szükség. A Fahazepito.hu faházai esetében például 2 cm-re kisebb alap kell, mint maga a faház, hogy a csapadék a kerti tároló oldalán tudjuk egyenesen a földbe folyni, és ne az alapra, vagy be a faházba.

Emellett a betonalap vastagságát is meghatározzák, legalább 15 cm vastag alapra van szükség, melyből 10 cm-nek a talaj felett kell lennie. Ehhez kérhetjük szakember segítségét is, ha nem vagyunk biztosak benne, hogy tökéletes betonalapot tudunk építeni.

Amikor kerti faház építésére kerül a sor, mindegy, milyen funkcióval építjük, mindenképp tartsuk be az építésre vonatkozó utasításokat, hiszen csak ebben az esetben fog a ház stabilan állni, ami elengedhetetlen ahhoz, hogy évekig betölthesse a funkcióját.

Bár nem minden faház igényel alapozást, azért mindenképp gondoskodjunk vízszintes alapról, ami lehet akár térkő is, a lényeg, hogy a ház alapja erős és szilárd legyen. A legjobb természetesen, ha olyan alapra kerül a ház, amilyet előír az építési útmutató.

Szakemberre van szükség, hogy a kerti faház biztonságos legyen?

A következő lépés az építés. Ha már megvan a megfelelő alap, akkor indulhat is a kertiház megépítése. A legtöbb kerti tárolót lapra szerelve tudjuk megvásárolni, ami egy meglehetősen helytakarékos megoldás, ha nincs lehetőségünk azonnal megépíteni a faházat.

Az építéshez természetesen hívhatunk szakembert, ugyanakkor a faházakhoz már részletes szerelési útmutató van, sok esetben képekkel illusztrálva, így akár magunk is megépíthetjük a szerszámtárolót, ha van egy kis kézügyességük.

Ha magunk vágunk bele az építésnek, úgy járunk a legjobban, ha elhívjuk a barátunkat vagy a párunkat, aki segít nekünk az építésben. Természetesen egyedül sem lehetetlen felépíteni egy kerti szerszámtárolót vagy faházat, de sokkal gyorsabban haladhatunk, ha ketten vágunk bele a munkába.

Két fő akár egy hétvége alatt is felépíthet egy kerti házat. A biztonság és a tartósság érdekében is célszerű közösen végezni a munkát, és persze a leírásban szereplő utasításokat betartani.

Hogyan védjük meg a kerti faházat az időjárás viszontagságaitól?

festés

Kép forrása: Pexels.com

A kerti faházak alapanyag általában natúr fa, ami azt jelenti, hogy nincs felület kezelve. Ahhoz, hogy az időjárás viszontagságainak ellenálljon szükség van felület kezelésre, ezt lazúrral a leghatékonyabb megtenni.

Általában a kerti faházakhoz külön kell megvásárolnunk a lazúrt, de egyes típusok esetében, mint a Fahazepitok.hu termékei, már a vásárláskor kiválaszthatjuk a vékony lazúr színét, ami a legjobban passzol a kertünk stílusába, a csomagba pedig benne lesz a lazúr is.

A vékony lazúrt legalább két rétegben érdemes felvinni, hogy időtálló legyen. Az első réteget lehetőleg még az építés előtt vigyük fel a faanyagra, a második réteget már az építés után is felvihetjük.

Ha így teszünk, akkor nemcsak maguk a lécek, hanem az illesztések is védve lesznek az UV sugárzástól, az esőtől és a hótól. Ha magunk választjuk ki a lazúrt, figyeljünk rá, hogy minőségi lazúr legyen, hiszen a kerti házunk tartóssága múlik rajta.

Milyen karbantartási munkálatokra lehet szükség a kerti faház esetében?

Ha egyszer már felépítettük a kerti faházunkat, különösebb karbantartásra nem igazán lesz szükség, már ami az épület stabilitását illeti. Ugyanakkor a faház külső felületéről 1-2 évente gondoskodnunk kell, ami azt jelenti, hogy ahogyan az építéskor, úgy később is felület kezelésre lesz szükség.

Ahogyan az építés után, úgy később is vékony lazúrra lesz szükségünk az általunk kiválasztott színben. Szintén két réteget érdemes felvinni a felületre, hogy évekig tartós maradhasson. Amit még megtehetünk, hogy a zárat és az ajtó vasalatait időnként megolajozzuk, de egyéb karbantartásra nem lesz szükség a kerti faház esetében.

Képek forrása: Fahazepito.hu; Pexels.com

Hirdetés (X)

Friss cikkek innen:Támogatott tartalom

Comments are closed.