Mezőgazdaság

Munkahelyi kockázatok és kivédésük az agrárszektorban

A mezőgazdaság, erdőgazdálkodás, és az állattartás manapság az egyik legveszélyesebb munkaágazatnak számít, hiszen ebben a szektorban járművekkel, gépekkel és az állatállomány kezelésével foglalkoznak, nem is beszélve a növény védőszerekről, melyek számos baleset forrását jelenthetik.

Ezen túlmenően az itt dolgozók még ki vannak téve a rezgéseknek, a zajnak és stressznek mely komoly biztonsági és egészségügyi kockázatot jelent a számukra. Persze a munkahelyi körülmények mindenképpen hatnak a dolgozókra, ez szinte kivédhetetlen, a balesetek viszont megelőzhetőek, ha egy cég előre gondolkodik, és nem a bekövetkezett káreseményekből tanul. 

Ma már a legtöbb cég számára nem ismeretlen a kockázatbecslés fogalma, viszont még mindig sok olyan vállalkozás van az agrárszektorban, akik nem készítették el a kockázatértékelést, vagy nem megfelelően.

A kockázatértékelés lényege, hogy az adott a munkavégzés körülményeit, a munkakörnyezetet, és a munkavégzés közben lezajló folyamatokat vizsgálja meg baleset és egészségvédelmi szempontból, azonosítja a veszélyforrásokat, és megbecsüli ezek mekkora kockázatot jelentenek. 

Miért fontos a munkahelyi kockázatértékelés elkészítése a mezőgazdasággal vagy erdőgazdálkodással foglalkozó cégek számára?

Mivel az agrárszektorban dolgozók fokozottat ki vannak téve a munkahelyi baleseteknek, mindenképp szükséges, hogy a cég előre láthassa, és a megfelelő óvintézkedéseket megtehesse a balesetek megelőzése érdekében.

Egy munkahelyi baleset senkinek sem jó, sem a dolgozónak, akik egészségkárosodást szenved, sem pedig a cégnek, akinek szembe kell néznie ennek következményeivel.

Természetesen attól, hogy egyszer elkészült egy kockázatértékelés, még nem jelenti azt, hogy ezzel le is tudta egy cég az erre vonatkozó kötelezettségeit. Legalább háromévente érdemes felülvizsgálni a kérdést, és újra elkészíttetni, vagy legalább frissíteni a munkahelyi kockázatértékelést. 

Viszont ez nem végezheti el csak úgy akárki, ugyanis a kockázatértékelés elkészítése munkabiztonsági és munkaegészségügyi szaktevékenységnek minősül. Ennek értelmében a cég üzemorvosa mellett, egy munkavédelmi szakember és a vállalat végezheti csak el, mint például a presafe.hu

Kép forrása: Pexels.com

Hirdetés (X)

Friss cikkek innen:Mezőgazdaság

Comments are closed.