Napenergia a mezőgazdaságban
A mezőgazdaságban ugyanúgy a napnak ereje adja az éltető energiát, mint a napenergia piacon. Ráadásul mindkét iparág esetében fontos tényező még a földterületek megléte is. Éppen ezért akár egymás vetélytársai is lehetnének, de inkább egymás kiegészítésére érdemes felhasználnunk. Az alábbi cikkben ezért a napenergia mezőgazdaságbeli szerepét és lehetőségeit vizsgáljuk.
Napenergia és a mezőgazdaság kapcsolata
Mivel mind a napelemeket, mind a növényeket a napfény táplálja, ezért a mezőgazdálkodásban foglalkozók részéről jogosan merülhet fel újból- és újból a kérdés, hogy miért is használjuk fel az értékes termő területeket napelemes villamos energia termelésre. Azonban a termelés eredményét első sorban meghatározza a:
- talaj állapota,
- tápanyag-ellátottsága,
- tápelem-összetétele,
- víz- és hőellátottsága határozza meg.
Ezt figyelembe véve egy napelem park maximum a talaj állapotára lehet érzékeny, amikor a tartószerkezeteket rögzítik a földbe.
Látszólag tehát egymást üti a két rendszer, azonban egymás mellett akár párhuzamosan is létezhetnek.
Napelemek felhasználása a mezőgazdaságban
Sokakban tehát fel sem merül, hogy mennyi téren férhet meg egymás mellett a két ipari terület. Azonban többek között az alábbi megoldások közül is választhatunk:
- növényházak fűtése
- technológiai célú melegvíz-készítés
- termőföld feletti napelem park
Növényházak fűtése
Magyarországon jelenleg közel 150 ha üvegház, 4500 ha fóliás termesztő berendezés és 2000 ha váz nélküli fóliafelület van. Klímaviszonyaink miatt az üvegházaink teljes energiaszükségletének 85–88%-át mesterséges fűtéssel kell biztosítani. Ily módon a mezőgazdaság teljes energiafelhasználásának 1–2%-át fordítják növényházak fűtésére.
A jövőben várhatóan növekedni fog az üvegházi termékek iránti kereslet. A termelés oldaláról a növekedés alapkérdése a gazdaságosság, ami a felhasznált energia mennyiségével és fajtájával függ össze.
A növényházi energiafelhasználás csökkentésének igénye, valamint a környezetvédelmi szempontok előtérbe kerülése indokolja a megújuló energiaforrások alkalmazási lehetőségeinek vizsgálatát.
Ezek közül a napenergia-felhasználás az egyik alternatíva. A napenergiás fűtést biztosító berendezések beruházási költségei azonban mivel még relatív magasak, ezért alkalmazásuk elsősorban kiegészítő jellegű még csak.
Technológiai célú melegvíz-készítés
Fűtésre és meleg víz készítésére a mezőgazdaság teljes energiafelhasználásának 15–16%-át használja fel. Ennek kb. 60%-a hagyományos energiahordozókból (gáz és tüzelőolaj) származik.
A mezőgazdaságban több technológiai folyamatnál jól alkalmazhatók a napelemek termelte napenergiával, illetve napkollektorokkal bővített melegvíz-készítő rendszerek.
A szóba jöhető főbb alkalmazási területek:
- biogáz-rendszerek hő- és melegvíz-ellátása,
- tehenészeti telepek melegvíz-ellátása,
- borjúnevelők tejelőkészítése,
- sertésistállók padlófűtése,
- intenzív akvakultúrák melegvíz-ellátása.
Termőföld feletti napelem park
Ma már nem elképzelhetetlen az sem, hogy a termőföld felett olyan magasságban telepítsünk napelemet, hogy alatta továbbra is lehessen termeszteni.
Ezt nevezik agrofotovoltaikának (APV-nek). Amellett, hogy a rendszer villamos energiát termel, melyet például öntözéshez tudunk felhasználni, még a globális felmelegedés következményeit akár csökkentheti is egy árnyékoló napelem a növények felett.
Emellett pedig ott van a megtermelt villamos energia eladásából származó jövedelem. Ez hazai viszonyok között hektáronként több millió forint extra bevételt is jelenthet.
Összegezve: Kevésbé ismert tény a napelemekről tehát, hogy kiválóan alkalmazható a mezőgazdasági területeken, mint a fűtési és energiafelhasználási költségek csökkentésére, de akár másodlagos szerepként árnyékoló szerepet is betölthet.
Kép forrása: Pixabay.com
Hirdetés (X)