Mezőgazdaság

Nemesítéssel növelik a búza rostanyagtartalmát az ATK kutatói

Nemesítéssel növelik a búza rostanyagtartalmát az egészség megőrzése érdekében az ELKH Agrártudományi Kutatóközpont (ATK) Mezőgazdasági Intézetének kutatói.

Az ATK Mezőgazdasági Intézetének munkatársai csaknem 10 éve dolgoznak rostanyagban gazdagított gabonafélék nemesítésén, a rostanyagok ugyanis fontos szerepet játszanak egészségünk megőrzésében.

Míg ezek oldhatatlan része többek között a bélmozgást és a karcinogének megkötését segíti elő, addig az oldható rész csökkenti a koleszterinszintet és a glükóz abszorpcióját a vékonybélben, ezáltal közvetett módon hozzájárul a szív- és érrendszeri betegségek, valamint a 2. típusú diabétesz kockázatának a csökkentéséhez.

Egyes rostanyagok (például rezisztens keményítő) szelektíven táplálják a vastagbél jótékony baktériumait, serkentik azok szaporodását, vagyis prebiotikumként működnek – olvasható az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat (ELKH) hétfői közleményében.

Mint írják, a kutatócsoport két megközelítésben indította el a búza rostanyagtartalmának növelését célzó kísérleteit. Az egyik út az emberi emésztésnek ellenálló, úgynevezett rezisztens keményítő mennyiségi arányának növelését célozta meg a búzában, míg a másik megközelítésben a sejtfalalkotó poliszacharidok, közülük is elsősorban az arabinoxilánok mennyiségét növelték a kutatók.

Forrásként egy olyan kínai búzagenotípust használtak a kutatók, amelynek lisztje két-háromszor annyi vízoldható arabinoxilánt tartalmazott, mint a többi 150 vizsgált fajta. Ez a tulajdonság egyben jól öröklődőnek is bizonyult, ezért ezt a változatot közvetlenül is fel lehetett használni nemesítési célokra – írják.

A beszámoló szerint a nemesítés folyamatát nagymértékben gyorsíthatja, ugyanakkor a szelekciót is hatékonyabbá teheti az olyan molekuláris markerek azonosítása, amelyek a magas rostanyagtartalommal kapcsoltan öröklődnek.

A közlemény szerint tizenöt éve folynak kísérletek az ilyen jellegű markerek azonosítására, eddig kevés sikerrel. Egy nemzetközi együttműködésben a kutatócsoport által létrehozott egyik nagy arabinoxilán-tartalmú populáció felhasználásával sikeresen azonosítottak egy olyan markert, amely hatékonyan használható a kínai forráséhoz hasonló, magas arabinoxilán-tartalmú búzatörzsek szelekciójára.

A búza rostanyagtartalma mennyiségi tulajdonság, ezt az értéket nagy mértékben befolyásolják a környezeti hatások, különösen a hő és a szárazság, amelyek a klímaváltozás velejárói. Ezért a kutatók több éves kísérletben vizsgálták az évjárat és a genotípus, valamint a hő- és a szárazságstressz hatását a rostanyagok mennyiségére és összetételére vonatkozóan.

Annak érdekében, hogy további génforrásokat azonosíthassanak, a kutatók vizsgálták az Aegilops (kecskebúza) vadbúza-fajból származó kromoszómák addíciójának a búza rostanyagtartalmára és -összetételére kifejtett hatását is.

A közlemény szerint a kutatások eredményeként sikerült 15 százalékkal növelni a búzakeményítő amilóztartalmát, ezzel pedig jelentősen nőtt a rezisztens keményítő mennyisége is. Huszonegy százalékos növekedést értek el továbbá a búza teljes arabinoxilán-tartalmában és 49 százalékot a vízoldható részben.

Bizonyították azt is, hogy a vízoldható arabinoxilán-tartalom jól öröklődő tulajdonság. Emellett kimutatták, hogy a környezeti stresszfaktorok hatására a rostanyagkomponensek összetétele és ezzel a szerkezete is megváltozik, valamint hogy az Aegilops vadbúza-faj 5-ös és 7-es számú kromoszómáinak addíciója képes növelni a búza rostanyagtartalmát – áll a közleményben.

Kép forrása: Pixabay.com

Forrás: MTI

Friss cikkek innen:Mezőgazdaság

Comments are closed.