Tudástár

Póréhagyma termesztése – Tanácsok hobbikertészeknek

A póréhagyma (Allium porrum) a hagymák családjába tartozik, évelő növény, mely már az ókori egyiptomiak is fogyasztottak. Alapvető alapanyaga a francia és a kínai konyhának.

A felhasználása meglehetősen sokrétű, használják a vöröshagyma helyett, de salátákban és szendvicsekben nyersen is fogyasztható, vagy krémleves is készíthető belőle.

Magas a vitamintartalma, A, B1, B2, C és K-vitamint is tartalmaz, de jelentős a kalcium, kálium, magnézium, vas, mangán és folsav tartalma is.

A fokhagymához hasonló pozitív hatásairól is ismert. Mivel kevésbé erős az íze, mint a fokhagymának, a helyettesítésére is előszeretettel használják. A póréhagyma a konyhakertben is megterem, ha biztosítjuk számára a megfelelő feltételeket.

Póréhagyma fajták

Winner: Fagytűrő, áttelelő fajta őszi termesztésre. Tavaszig folyamatosan szedhetjük. Salátaként és zöldhagymaként is fogyaszthatjuk.

Tétényi áttelelő: Nagy hozamú, szabadban áttelelő fajta, mely friss fogyasztásra és szárításra is kitűnő. Szára vastag, egyenes, középhosszú. A növény magassága kb. 60-70 cm, levélszíne kékeszöld, közép-zöld, keskeny felálló, a csúcsi részben kissé visszahajló.

Caretan: Késő ősszel is szedhető, fagytűrő fajta, mely zöldhagymaként és salátaként is fogyasztható. Hosszú levelei kékeszöld színűek, szára közepesen vékony, fogyasztható szárrésze kb. 12-15 cm hosszú.

Elephant: Közepesen fagytűrő, őszi termesztésre ajánlott fajta. Fogyasztható szárrésze kb. 18-22 cm. Levelei hosszúak, sötétzöld színűek. Zöldhagymaként és salátaként is fogyaszthatjuk.

Póréhagyma vetőmag vásárlás >>>

A póréhagyma igényei, termesztése

A póréhagyma nyári és téli fajtáival is találkozhatunk, ám a kertünkben inkább a téli fajtáknak érdemes helyet szorítani. A nyári fajta jobban hasonlít a vöröshagymára, ami jóval elterjedtebb hazánkban. A téli és nyári fajtákat a levelük különbözteti meg egymástól, a nyári fajták levelei puhák és halványzöld színűek, a téli fajtáké pedig kemény és sötétzöld.

A téli fajta előnye, hogy a nevéből adódóan a hideg időszakban is megterem, így friss zöldség kerülhet ilyenkor is az asztalunkra. Mivel télen jóval szűkebb a választék a friss zöldségek tekintetében, célszerű a téli póréhagyma termesztésével tenni egy próbát.

A póréhagyma fény tekintetében elég igényes, ezért világos, napos helyet keressünk a számára. Árnyékos helyeken vagy magasabb növények takarásában nem célszerű termeszteni. Víz és tápanyagigénye is magas, ezért jól megművelt, frissen trágyázott talajba érdemes vetni, és rendszeres öntözésre is szüksége lesz. A póréhagymát műtrágyázni és gyomlálni is kell.

A téli póréhagymát szabadföldbe vetéssel, vagy palántázással termeszthetjük. A magokat márciustól vethetjük el 30 cm-es sortávolság tartásával. A magok csírázása jellemzően nagyon lassú, ezért sorjelző növényeket érdemes ültetni a sorok közé, például hónapos retket.

Ha túl sűrűnek találjuk a vetést, érdemes kiegyelni 10-12 cm-es tőtávolságokat tartva. A kiegyelt növényeket átültetethetjük máshova, vagy palántaként is használhatóak. Ha palántaként szeretnénk használni őket, csípjük vissza gyökereiket kb. az egyharmadára.

Ha palántanevelésben gondolkodunk, akkor a márciusi vetést egy ládába érdemes elvégezni. A palánták április végén, május elején kerülhetnek ki szabadföldbe a 10-12 cm-es tőtávot tartva. A póréhagyma októberben szedhető fel, addigra szépen megvastagszik és megerősödik.

A póréhagyma legfinomabb része a fehér hagymarész. Ahhoz, hogy ez a rész minél hosszabb legyen, a magról vetett növények esetén érdemes nyár végétől fokozatosan feltölteni a póréhagyma sorait földdel. Ha palántát használtunk, akkor pedig lehetőleg minél mélyebbre ültessük el őket, később pedig szintén tölthetjük földdel a sorokat.

Betakarítás utána a póréhagyma gyökerét és a levelek felső részét célszerű levágni, illetve az elszáradt borítóleveleket is távolítsuk el. A téli póréhagyma tárolása a gyökérzöldségek tárolásához hasonló módon történik. A fagyok beálltakor betakarított termést homok közé rétegezve tárolhatjuk a pincében.

Kép forrása: Pixabay.com

Friss cikkek innen:Tudástár

Comments are closed.