Mozaik

Uniós védelmet kapott egy hazai cseresznyefajta

Az Európai Bizottság jóváhagyta, hogy a szomolyai rövidszárú fekete cseresznye felkerüljön az oltalom alatt álló eredetmegjelölések listájára – közölte az uniós bizottság kedden.

A bizottsági tájékoztatás szerint az oltalom a Szomolya és környékén megtalálható cseresznye rövidszárú fekete és mézédes fekete tájfajtáiba, valamint a szomolyai fekete államilag elismert fajtájába sorolt, frissen fogyasztásra szánt gyümölcsökre vonatkozik.

A szomolyai rövidszárú fekete cseresznye alakja szívre emlékeztet, héja sötét lilásbordó, teljes érésben gyakorlatilag fekete. Húsa feketés bordópiros, félkemény, bőlevű és mézédes.

A gyümölcsöt Borsod-Abaúj-Zemplén megye délnyugati részén, szőlővel és gyümölcsösökkel borított területeken termesztik. Évszázados termesztési kultúrájának kiteljesedésében meghatározó szerepet játszott a helyi lakosok tudása és szakértelme – írták.

A döntésnek megfelelően a szomolyai rövidszárú fekete cseresznye bekerült a már oltalom alatt álló 1500 élelmiszer jegyzékébe, mely az eAmbrosia adatbázisban található.

Az oltalom alatt álló eredetmegjelölések olyan mezőgazdasági termékekre és élelmiszerekre vonatkoznak, amelyeket meghatározott földrajzi területen, elismert módszerekkel állítanak elő és védelemben részesülnek az Európai Unióban.

Kép forrása: Szomolya.eu

Forrás: MTI

Friss cikkek innen:Mozaik

Comments are closed.